Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Melankólia

2009.08.24

Köszi, hogy annyian reagáltatok a gúnyolódással kapcsolatos bejegyzésemre. Tök jó, hogy így törődtök embertársaitokkal.
Annak viszont tényleg köszönöm, akinek volt erről mondanivalója.

"A kedélybetegnek az a jelleme, hogy csak a múltat látja; és azt mindig látja."

Az idézet onnan, ahonnan a cím is.

Szoktam kedvetlen lenni, nem arról van szó. Néha pörgök, máskor pedig csak vonszolom magam jobbra-balra, és semmit sem akarok. Illetve, nem tudom, hogy mit akarok.
Ez most más. Túl sok minden nyomaszt egyszerre. Bajom van mindennel és mindenkivel. Nem tudom lenyugodni, mert nem engednek. Nem tudok megoldást találni, mert nem hagynak, mert nem az én dolgom, mert nem látom a megoldást, mert nem akarok már semmit se...
A depizős korszakomat kinőttem. Az olyan tizenhárom éves korom körül lehetett, amikor gyakorlatilag mindentől mély letargiába zuhantam. Most jutottam el a melankolikus időszakba, amikor nincsenek pozitív gondolataim, de nincsenek végtelenül sötétek se. Egyszerűen ülök vagy fekszem, nem teszek semmit, a világon semminek sem látom értelmét, és hajlamos vagyok beletörődni abba, hogy minden rossz és ez az élet rendje.
Holott én nem szoktam beletörődni ebbe, és most sem fogok.
Ha nem fogok, akkor csak vergődöm. Melankolikus hangulatomból még nem ráz fel teljesen, de már várom, hogy történjen valami, hogy változzon, hogy eldőljön... Az sem helyes, hogy elfogadom, nem tudok mit tenni, de legalább abba nem nyugszom bele, hogy semmi sem lesz.
Általában sokkal kényelmesebb beletörődni a dolgokba, elfogadni, nem lázadni, belenyugodni - de én ezt a lelkem mélyén valahol megvetem, és nem akarom csinálni.

"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha,
 Remény, csalódás, küzdelem, bukás,
 Sírig tartó nagy versenyfutás.
 Keresni mindig a jót, a szépet,
 S meg nem találni, - ez az élet."

Még néhányszor elolvasom ezt, és lassan meg fogom tanulni.
Madách pesszimista ember volt. Pesszimizmusa valószínűleg mély magányából eredhetett. Mégis tudott egy optimista drámát írni.
Miért optimista a Tragédia?
Mert Ádám végül nem ugrik le. Lucifer nem hazudik, csupán kiválogatja a történelem legsötétebb, legriasztóbb pillanatait, és majdnem eléri vele a célját.
Ha Ádám leugrik, nem születik meg Ábel. Akkor Káin nem tudja elkövetni a testvérgyilkosság bűnét, hiszen az az öccse, akit megölne - nincs. Ha nincs testvérgyilkosság és nincs Ádám, akkor mi lesz abból a jövőből, amit Lucifer mutatott? Változik valamit? Lesz egyáltalán jövő, vagy minden véget ér a hegy lábánál?
Ádám nem ugrott le.

"Ember, mondottam, küzdj és bízva bízzál."

És az ember azóta is küzd, bízik, remél, csalódik, elbukik, keres... Még mindig nem értek egyet, hogy nem találjuk meg a jót és a szépet. Mert miért ne?

Hiszen Ádám nem ugrott le.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.