Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eljön majd a nap

2009.01.15

"Minden nagyon jól van, minden nagyon jól van..."

Azon gondolkoztam, hogy a legutóbb bemásolt Ady-verset mennyire átformálta az oldal. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen mindegy, nekem így is tetszik.

Meditáció

Még ha a legjobb szándék is vezet,
hibát azért elkövethetek, nem?
Miért van oly sok gond velem?
Őszintén felelni nem merek
És lehet, hogy az úton majd egyedül megyek,
csúfos véget ér történetem
Azért bátran kijelenthetem
hogy sarokba szorított kis nyuszi vagyok,
mert félek.

Amúgy most épp nem. Pedig kéne. Kéne? Szokás szerint már megint nem azzal foglalkozom, amivel kellene. Az a baj, hogy folyton későn, hosszas halogatás után állok csak neki. Így nem csoda, ha nem vagyok elégedett, mikor végzek, hogy úgy érzem, ez kevés, ez nem elég, ezt nem tudom, ezt jobban kellene tudnom... Most mit mondjak? Soha nem elég.
Nem mentegetem magam. Tény, hogy az, amit én művelek, meg sem közelíti az elég vagy a megfelelő fogalmát. Valószínűleg, ha tévedésből elkezdnék egyszer is valamit időben, akkor is úgy érezném, hogy ez nem elég és kevés. Mert tényleg soha nem elég.

P-box - Soha nem elég
Megnyugtató a gondolat, hogy cd-n ennél sokkan jobb minőséggel hallgathatom.

Persze, az embernek nem is szabad ám beérnie a val, amikor van nagyon jó és még annál is jobb. Mindig törekedni kell egy magasabb szintre, mert ha mindjárt a kevesebbet célozzuk, máris a még annál is kevesebbet fogjuk legfeljebb elérni. Célozzuk be a(z egyébként nem létező) tökéletest, és törekedjünk arra!

"Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém"

Tulajdonképpen önzés a saját belső harmóniámat keresni, amikor Manócskát kellene inkább. Manócska és anyukája, Manó boldogan éltek egy kellemes helyen. Manó mindig megfésülte Manócska haját, ráadta a kalapját, és megigazította a kötényét, mielőtt sétálni mentek. És Manócska játszott a többiekkel. Aztán egy nap Manócska elveszett. Eltévedt, veszélyes helyre, leesett, olyan mélyre, hogy hiába sírt, hiába hívta, az anyukája nem hallhatta a hangját, így nem is találhatta meg. Azóta Manó boldogtalan, és már nem öröm neki a szép kalapja se.
...Annyira megsajnáltam Manót, hogy elkezdtem keresni Manócskát. (Nekik van ám nevük, illetve csak Manócskának, de ő most elveszett.) Nem tudom, hova tűnhet el egy pici plüsslény (bár vannak ötleteim), de olyan szomorú, hogy sehol sem találom, pedig ott sír valahol. Manó pedig itt.

A világon semmi sem csak jó vagy csak rossz, mert az unalmas lenne. Nem lehet mindig az, amit akarunk, de azért néha mégis. Kár hisztizni, inkább bírjuk ki, mert egyszer úgyis vége lesz. Ha nagyon rossz, akkor is. Biztos érdemes.

Simonyi Imre: Levél barátomhoz

Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)
- És ezen a napon
az ember megöregszik.

S egy napon majd
megtudja az ember
hogy mindenki közelebb áll a másikhoz

mint hozzá bárki is.
És ezen a napon
megérti hogy magányos.
- És azt hiszi hogy meghasad a szíve.

Aztán eljön az a nap is
amikor az ember már képes
a dolgoknak pontosan akkora
fontosságot tulajdonítani
amekkorát valójában megérnek.
S akkor a dolgokat
mellékes mozdulattal
- anélkül hogy meghasadna a szíve -
leírja a kiadás rovatba.

Ám ezen a napon valamiképp
körülbelül vége is a világnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

olvasd - hallgasd

(sasó, 2009.01.17 20:31)

http://sasoka.blogspot.com/2008/05/holnap.html