Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bé és sok bé

2008.12.04

Reggel még száraz volt a járda és arra gondoltam, hogy nem is baj, hogy a beázós cipőmet vettem fel. Délután a lábbelim a buta beázós cipő nevet kapta, ugyanis eleredt az eső, csepergett, úgyhogy tulajdonképpen nem áztam, csak a föld lett nagyon vizes. Egy megállót még így is sétáltam, mondván, hogy inkább átmegyek három lámpánál, mint egynél, pedig nem szeretek átkelni az úttesten, de ezt most elnyomta, hogy a kombínót se szeretem és nem maradt kedvem visszasétálni a megállóba. Gondoltam, a cipőmnek ez mindegy. És tényleg mindegy neki.

Nem tudom, hogyan fogok elkészülni vele, meg amazzal is, ötletem sincs, csak reménykedem, várom az ihletet... Tegnap este már eszembe jutott valami, de az nem elég, az egy töredék, abból nem jutott se előre, se hátra. Ez már kettő, ez már kettő, keddig... Nem adom egyiket se, azért se, senkinek, enyém, és igenis, meg fogom csinálni, kész lesz... Lehet, hogy le kellene ülnöm, hogy végre, detényleg, háthacsakezkell, egy kis elszántság... Lehet, hogy befut az ihlet, nem tudom, hogy lesz, de meg kell csinálnom...

Most idézhetnék Varró Dánielt, de azt már korábban megtettem egyszer.
Bori, Biri, Bora, Borka, Borbálka, Boriska, Boris, Boróka, Boró, Bobo, Bobesz, Boros, Borcsi, Borcsa
Híres Borbálák (csak felsorolás, mert lusta vagyok): Szent Borbála (bányászok, tüzérek, tűzoltók, szóval a hirtelen halállal fenyegetettek védőszentje), Pőcze Borbála, Péterfy Bori, Palotai Boris, Cillei Borbála.
Ennyit találtam. Most biztos én vagyok buta, hogy nem jut eszembe több. Vagy a Borbálák ritkák. Egyébként a Születésnap és a Napraforgó-lány főszereplője is Bori (hát, ja, ha már regényszereplő, akkor főszerep :P).
Persze, a leghíresebb Borbáláról se feledkezzünk el. Boldog névnapot, Borka.:-)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

névnap

(na ki?, 2008.12.08 18:12)

Köszönöm szépen. Mindhármótoknak.:-)

névnap

(macsek, 2008.12.07 20:06)

Macsek számára a leghíresebb Bori neve Bogas. :) Boldog névnapot! (így utólag is)

nekedis

(lborka, 2008.12.04 19:33)

Boldog névnapot Bora! :-)
vagy Bogas.ahogy tetszik :-)

így van:)

(Geszti, 2008.12.04 18:44)

Boooldog névnapot!! :)