Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az élet, a világmindenség meg semmi

2008.11.11

Szóval, a tej élet, erő, egészség. Ennek fényében szerettem volna meleg mézes tejet inni, de helyette végül müzlivel ettem meg. Vagy gabonaphellyel. (Tálkából, nem a dobozból, kakaó nélkül. És azt hiszem, nem fogok a kakaóföldekre menni, hogy meggazdagodjak. Nem is akarok meggazdagodni.)
Arra az életerőre most nagyon nagy szükségem lenne. Még dolgom van, így este tízkor, remek. Bár azt hiszem, jobban állok, mint tegnap... Az egyszerűen katasztrofális volt.
(Mindig elkeserít, mennyire leromlott a helyesírásom.)
Vis vitalis. Berzelius elmélete, amiről ugyan nem egyeztetett a Természettel, ezért aztán annyira sántított a dolog, hogy nem bírta el, és összecsuklott, de elég szimpatikus kis elmélet volt. Szerettem volna bemásolni a kis idézetet, amit olvastam tőle, de sehol sem találom, csupán egy töredékét:
"Minden ismeretünk ellenére az állati testben végbemenő jelenségek zömének oka oly mélyen van rejtve tekintetünk elől, hogy bizonyára sohasem fogjuk felfedezni."

Pénteken egy kicsit odafigyeltem fizika órán (illetve általában szoktam figyelni, legfeljebb néha elkalandozom, de most még érdekelt is), amikor a világegyetem tágulásáról beszélt a tanár. A tágulásnak három formája létezik:
- tágul, tágul, mígnem eléri a végső határt, és akkor elkezd szűkülni, a folyamat visszafordul
- tágul, tágul, eléri a végső határt, és megáll
- tágul, tágul és még mindig tágul és tágul a végtelenségig.
Csak mindez szebben megfogalmazva.
(A stilisztikai hibáim is elkeserítenek. Ha egyáltalán észreveszem őket.)
Azon gondolkoztam, hogy a világegyetemmel vajon mi fog történni? Ha örökké tágul, akkor oké, soha nem érhetjük el a legvégét, semmiféle szuperszóni űrhajóval, mert a végtelennek nincs vége. (És a párhuzamosok találkoznak a végtelenben.)
Ha egyszer megáll, és úgy marad, akkor esetleg rá lehet erősíteni azokra a csodadolgokra, az Ezeréves Sólyom majd elvisz egyszer oda, ahol vége, vagy nem. Ha mondjuk lesz még Föld, ahonnan el lehet indulni vele. Mondjuk. (Millenium Falcon)
Tegyük fel, hogy megfordul. Az még mindenképp odébb lesz, nem fogom megérni, de azért érdekel a dolog. Elér egy pontot, amikor azt mondja, hogy na most lett elég, és elindul visszafelé. Zsugorodik, egyre jobban, pont annyi idő alatt, mint amennyi idő alatt elérte a végső tágulási határt - és akkor megszűnik.
Mi lesz akkor, ha nem lesz világegyetem? Gondolom, semmi. Milyen a semmi? Hogyan tudod kifejezni? A semmit nem tudod megfogni, mert nincs. De mégis csak van, hiszen beszélünk róla, létezik, és az, hogy mi nem érjük el, nem érünk fel hozzá, nem vonja kétségbe a létezését.
Milyen?
A semmiben nincs semmi más, csak a semmi. Ott nem vagy Te, és nem vagyok én. Nincs egy darab se abból, ami most van. Lehet, hogy a semmiben van minden, amit nem ismerünk? Olyan ez az egész, mint egy zseb. Benne vagy a zsebben, ismered minden szegletét, remekül elboldogulsz. Aztán kifordítják a zsebet, kívülre kerülsz, kész, ennyi volt. Neked. De valami kerül a helyedre, amit te nem láttál, most se látsz, de attól még ő van és létezik - és ezt nevezed te semminek, mert nem akarod, hogy legyen, mert ha te sem lehetsz, akkor ő se legyen. Akkor ne legyen semmi se.
Lehet, hogy már létezett előttünk egy világegyetem? Bumm, megszületett, tágult, kialakult az élet, a világmindenség meg minden, aztán megfordult, és végül megszűnt? És akkor jött a helyére az, amit mi ismerünk, amik mi vagyunk, a mi világegyetemünk... Ez olyan, mint a főnix, megszületik a hamvaiból, csak nem a sajátjából.
Persze, ha a minden a semmi, akkor a semmi nem vész el, csak átalakul, egyik világegyetemből a másikba, majd eltünteti, jöhet az új és megint és megint és a hamvaiból mindig jön egy, soha nem fárad, és a semmi alkot mindent, és akkor mi magunk vagyunk a semmi...

"...ha egy csillag száz fényévnyire van, az annyit tesz, hogy most azt látjuk, milyen volt száz évvel ezelőtt. Hiszen ennyi idő alatt ér ide a fénye. Lehet, hogy az a csillag már nem is létezik, de mi még látjuk. És látni fogjuk, amíg élünk. Holott talán már nincs is.
Szinte hallottam a csörrenést, ahogy Dorkának leesik a tantusz. Egy kicsit megborzongott, és azt mondta:
- Te jó ég!
...
De Dorkát nem hagyta nyugodni a dolog. A Planetárium előtt odalépett hozzám, majdhogy odabújt, amit mostanában már ritkán tesz, és azt kérdezte: - Mondd, te tudtad, hogy ez ekkora?
- Micsoda? - kérdeztem, hogy időt nyerjek.
- Ez az egész! És... azt is tudtad, hogy mi ilyen kicsik vagyunk? Még te is?!
Válaszolni próbáltam - nem mintha tudtam volna. (Mit mondjak? Hogy nem tudtam? Vagy tudtam, de mostanáig titkoltam? Én talán felfogtam, hogy ekkorák vagyunk?)"

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

(muszáj a cím?)

(Geszti, 2008.11.13 19:52)

És mi van a Világegyetemen túl? Ott, ahová a Világegyetem egyszer majd tágul (vagy nem)? És mi az, hogy végtelen, hogy lehet, hogy nincs vége, honnan jött és hová megy? És mikor kezdődött?
:D
Picik vagyunk, borzasztóan. És azt hisszük, hogy mi vagyunk a világ közepe, pedig CSAK BELŐLÜNK is van még vagy hat milliárd...

xxx

(lborka, 2008.11.12 21:13)

Ne is menj kakaóföldre.Majd megyünk Peruba :)
És mi lesz ha a világegyetem összezsugorodik?Akkor miben lesz a semmi?Vagyis izé...mi lesz a semmi körül?
Najó,nem tudom megfogalmazni.