Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hinta

2009.04.15

Imádott hintázni. Szerette a lehető legmagasabbra hajtani magát. Ilyenkor azt képzelte, hogy repül. A hinta a házra nézett, a kis négyemeletes tömbre, és ő úgy érezte, ha nagyon hosszú lába lenne, elérné vele a tetejét. Szeretett volna repülni. Nem a magasságért - a szabadságért, a könnyűségért. Úgy képzelte, a világ legkönnyebb állapota a lebegés lehet. A repülés nem a sebességet jelentette, hanem az úszást az ég végtelen kékjében.
Ha száguldani akart, azt játszotta, a hinta egy böhöm, sárga motor és ő versenyen van. Valahol ott a cél, a sebesség egyre nő... Szerette a gyorsaságot, de a repülést mindennél jobban szerette.
A hintákat leszaggatták az évek során. A szép, sárga motor ábrándját őrző se maradt meg. Csak egy tartott ki. Ezt még nem bánta volna. A hintázást magányos elfoglaltságnak tartotta. Inkább akkor merészkedett a térre, ha senki nem játszott lent. Nem tudott harcolni a hintáért, csak futni. Azt se mindig. Lépcsőn lefelé esélye sem volt. Főleg a szerencsében bízott, hogy marad neki is. Mással nem tudott mit kezdeni, a többi játék mind társaságot jelentett, és ő nem kedvelte az ismeretlen gyerekeket. Nem akarta megismerni őket. Csak a hinta kellett neki. Utált osztozkodni, főleg velük, főleg a hintán.
Azt szerette, ha békén hagyják. Nem akart lassítani, nem akart beszélgetni, nem akart barátkozni. Nem labdázott, nem libikókázott, nem fogócskázott, nem bújócskázott - ezeket mind nem lehet egyedül.
És most nézte, ahogy más ül abban az egyben. Már ki tudta volna lökni, de nem tehette. Túl nagyra nőtt.
Nem tudott repülni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vki

(vki, 2009.04.15 09:15)

tetszik, bár kicsit szomorú lettem tőle!